A nemzeti kisebbségeknek biztosítani kell az egyenrangú képviseletet a szerbiai Népképviselőházban az Alkotmány alapján, a törvénnyel összhangban. Habár ez a rendelkezés azt sugallja, hogy valamennyi nemzeti kisebbség képviselője biztosan részt vehet a parlament munkájában, a hatályos jogszabályok erre nem adnak lehetőséget. A szerbiai választási rendszer ugyanis csak hozzájárul a nemzetiségi listaállításhoz és mandátumszerzéshez, de nem garantálja a nemzeti kisebbségek, pontosabban pártjaik részére a parlamenti helyet. A kedvezőbb kritériumok (kevesebb támogatói aláírás összegyűjtése, illetve alacsonyabb bejutási küszöb) azonban így is csábítóak, még azoknak is, akik nem feltétlenül tartoznak egyik kisebbséghez sem.
A könnyített választási feltételek címzettjei egy adott nemzeti kisebbség érdekeinek politikai érvényesítését felvállaló etnikai pártok. Kisebbségenként akár több párt is alapítható.  Egyrészt, nem vitatható a politikai pluralizmus szükségessége a nemzeti kisebbségek esetében sem, másrészt, az etnikai pártok aránya (58%) az össz párt számát tekintve nagyon távol áll a nemzeti kisebbségek arányától az országos lakosságban (13%). A közéletben, társadalomban szinte teljesen láthatatlan, számszerűleg kisebb közösségek is nem egyszer több párttal rendelkeznek, ez pedig akarva-akaratlanul felveti a biztosított kedvezményekkel való visszaélés gyanúját. Habár az utóbbi években folyamatos jogalkotási reformok révén próbálták bővíteni a választási listákat kihirdető Köztársasági Választási Bizottság kontrollmechanizmusait, még így is találkozunk az ethnobusiness teljesen nyilvánvaló, néha nyíltan felvállalt eseteivel.
Az előadás orosz, magyar, vlah és szlovák etnikai pártok, illetve általuk indított választási listák példáin keresztül mutatja be, valójában kik képviselik, illetve próbálták meg képviselni az adott nemzeti közösséget a szerb parlamentben; illetve, hogy milyen eszközökkel lehetne sikeresebben küzdeni az ethnobusiness ellen.

National minorities must be guaranteed equal representation in the Serbian National Assembly, based on the Constitution, in accordance with the law. Although this provision suggests that representatives of all national minorities can certainly participate in the work of the parliament, the current legislation does not provide for this. The Serbian electoral system only contributes to the establishment of minority electoral lists and obtaining mandates but does not guarantee a parliamentary seat for national minorities, or more precisely, their parties. However, more favorable criteria (collecting fewer signatures of supporters or a lower threshold for entry) are still tempting, even for those who do not necessarily belong to any minority.
The addressees of the preferential electoral conditions are ethnic parties that undertake the political enforcement of the interests of a given national minority. Several parties can be founded per minority. On the one hand, the need for political pluralism in the case of national minorities cannot be disputed; on the other hand, the proportion of ethnic parties (58%) in terms of the total number of parties is very far from the proportion of national minorities in the country’s population (13%). Even numerically smaller communities, almost completely invisible in public life and society, often have several parties, which may raise suspicions of abuse of the benefits provided. Although in recent years, continuous legislative reforms have attempted to expand the control mechanisms of the Republican Electoral Commission, which publishes the electoral lists, completely obvious, sometimes openly admitted, cases of ethnobusiness may still be encountered.
The presentation shows – through the examples of Russian, Hungarian, Vlach and Slovak ethnic parties and the electoral lists they launched – who actually represents or has tried to represent the given national community in the Serbian parliament; and what tools could be used to more successfully fight against ethnobusiness.