Szerző: Prof. Dr. habil. Dévavári Zoltán, rendes egyetemi tanár
Intézmény: Újvidéki Egyetem, Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar, Szabadka
Az elmúlt bő két és fél évtizedben elsősorban a bácskai, részben a magyarországi magyar kutatóknak köszönhetően ma már részletekbe menő ismereteink vannak az 1944 őszén a Bácskába bevonuló második jugoszláv állam biztonsági szervei által birtokba vett délvidéki területeken elkövetett erőszakos cselekményekről, ahogyan az 1945 kora tavaszáig tartó önbíráskodás időszakáról is. Történetírásunk mai napig tartó nagy adóssága azonban, hogy mindezidáig nem készült el egy olyan átfogó munka, amely feltárja, rendszerezi a második világháborút követően a Vajdaság Autonóm Tartomány területén lefolytatott népbírósági pereket. Ilyen szempontból tehát bő nyolc évtizeddel az események után is csak a sötétben tapogatódzhatunk, s továbbra sincs világos képünk arról, hogy összesen hány ilyen pert folytattak le, kiket és mely vádpontok alapján milyen ítélettel sújtottak. Ez a kutatás részben ezt a hiányosságot igyekszik pótolni. Elsősorban a terjedelmi korlátok objektív tényének következtében jelen munka a korabeli sajtó, valamint a releváns levéltári iratok alapján az 1945 októberében Újvidéken megtarott, a magyar közösséget közvetlenül érintő első nagy, Dr. Deák Leó és „társai” ellen lefolytatott nagy népbírósági perre fókuszál.
Author: Zoltán Dévavári, full university professor (zoltan.devavari@gmail.com)
Institution: University of Novi Sad, Hungarian Language Teacher training Faculty, Szabadka/Subotica
Over the past two and a half decades, thanks primarily to Hungarian researchers in Bácska and partly to Hungarian researchers in Hungary, we now have detailed knowledge of the violent acts committed in Vojvodina by the security organs of the second Yugoslav state that entered Bácska in the fall of 1944, as well as of the period of self-determination that lasted until the early spring of 1945. However, the great debt of our historiography that continues to this day is that a comprehensive work has not yet been completed that explores and systematizes the people’s court trials conducted in the Autonomous Province of Vojvodina after World War II. From this perspective, more than eight decades after the events, we can only grope in the dark, and we still do not have a clear picture of how many such trials were conducted in total, who was convicted and on what charges, and what sentence was imposed. This research seeks to partially fill this gap. Primarily due to the objective fact of space limitations, this work focuses on the first major people’s court trial against Dr. Leó Deák and his „companions” held in Újvidék/Novi Sad in October 1945, directly affecting the Hungarian community, based on the contemporary press and relevant archival documents.

Szerző:
Dévavári Zoltán
E-mail: zoltan.devavari@gmail.com
ORCID:
Kutatási terület: Történelem
Intézmény: ÚE, MTTK
Bölcsészettudományok


Dr. Deák Leó Bács-Bodrog vármegyei főispán népbírósági pere (Újvidék, 1945. október 25. – 1945. november 1.)
Kulcsszavak: Deák Leó, népbíróság, per, megtorlás

A tanulási motiváció és a motivációs tényezők vizsgálata szerbiai középiskolás diákok körében
Kulcsszavak: tanulási motiváció, motivációs tényezők, továbbtanulási szándék, iskolai lemorzsolódás

IDENTITÁS ÉS REPREZENTÁCIÓ A CIVIL SZFÉRÁBAN AZ AL-DUNA MENTI SZÉKELYKEVÉN
Kulcsszavak: Székelykeve, bukovinai székelyek, identitásformálás, helyi tudáselit

IDEGEN SZAVAK ÉS MAGYAR MEGFELELŐJÜK HASZNÁLATÁNAK GYAKORISÁGA
Kulcsszavak: idegen szavak, szógyakoriság, szinkrón és diakrón gyakoriság, lexikográfia

A FORDÍTÓ IDENTITÁSA ÉS SZEREPE AZ IRODALMI MŰVEK FORDÍTÁSÁBAN
Kulcsszavak: fordító, identitás, szerep, műfordítás

VAJDASÁGI PEDAGÓGUSOK NÉZETEI A MATEMATIKATANÍTÁS DIFFERENCIÁLT TANÍTÁS-, ÉS TANULÁSSZERVEZÉSÉVEL KAPCSOLATOS SZAKMAI ELVÁRÁSOKRÓL
Kulcsszavak: differenciált oktatás, PCK, kimeneti eredmények

A MÉDIA ÉS AZ IRODALOM SZINERGIÁJA A „DEUTSCHE MINUTEN“ („NÉMET PERCEK“) TELEVÍZIÓS MŰSOR PÉLDÁJÁN
Kulcsszavak: Deutsche Minuten, irodalom, médiák, Duna menti svábok

A VAJDASÁGI MAGYAR AKADÉMIAI TANÁCS (VMAT) 15 ÉVES TEVÉKENYSÉGE
Kulcsszavak: Vajdasági Magyar Akadémiai Tanács, felsőoktatás, tudomány, MTA, szerbiai köztestület

ÉLMÉNYPEDAGÓGIAI ALAPÚ TANULÁSI LEHETŐSÉGEK AZ ÓVODAI ÉS AZ ISKOLAI OKTATÁSBAN
Kulcsszavak: élménypedagógia, kertpedagógia, fenntarthatóság, digitális oktatás

AZ ÉRZELMI INTELLIGENCIA ÉS EMPÁTIA CENTRIFUGÁLIS EREJE
Kulcsszavak: érzelmi intelligencia, egyetemisták, Vajdaság

ÉRZELMI KOMPETENCIA KÜLÖNBÖZŐ SZAKMAI ÉS KÉPZÉSI HÁTTÉRREL RENDELKEZŐ HALLGATÓK KÖRÉBEN
Kulcsszavak: képzési háttér, empátia-mintázatok, érzelmi kompetencia fejlesztése

METAFORIKUS LÁNCOK A KITERJESZTETT FOGALMI METAFORAELMÉLET FÉNYÉBEN
Kulcsszavak: kognitív nyelvészet, fogalmi metafora, metaforikus lánc, mentális feldolgozás, élet és halál

…-T
Kulcsszavak: tárgyias költészet, (ön)dekonstrukció, Nemes Nagy Ágnes, Tandori Dezső

A szubjektivitás nagyközelije
Kulcsszavak: személyesség, krízistapasztalat, poszthumanizmus