Ha a líra műnemét a szubjektivitás artikulációjának játéktereként tekintjük, az objektív líra paradoxona úgy oldható fel, mint ami a szubjektivitást – a karteziánus megközelítésmódoktól élesen elhatárolódva – a tárgyak tükrében, egy gépezetszerű másik függvényében szemléli. Nemes Nagy Ágnes költészete azonban sokkal inkább az identifikáció feltételéül szolgáló, metonimikus eltolásokon keresztül jelzett tárgyak traumatikus hiányához kötődik, azokhoz a helyekhez, ahol az én és a jelölés lehetősége, ugyanakkor lehetetlensége (f)elmerül. Ezt az önfelszámoló tárgyiasságot, amely egyszerre hordozza a re-prezentáció krízisét és a jelentés feltételéül szolgáló elkülönböződés vágyát, korábbi kutatásaink során Julia Kristeva abjekt-fogalmával jegyeztük el, és az objektív líra hagyományára reflektálva „abjektív líra”-ként határoztuk meg.
Az előadásban bemutatott nézőpont szerint Nemes Nagy Ágnes poétikai kísérletei Tandori Dezső költészetében találnak legértőbb olvasójukra. Tandori Dezső paradigmaváltó kötetének, az Egy talált tárgy megtisztításának a fenti fogalmak segítségével meghatározott tárgyiasság koordináta-rendszerében történő értelmezése megvilágíthatja Tandori elemi Újhold-kötődésének líraelméleti vonatkozásait. Az elveszett tárgy lacani teorémájának és a művészet abjekciójának (megtisztító aktusának) hívószavai mellett az Egy talált tárgy megtisztításának József Attila Eszméletéből származó mottója („s mint talált tárgyat visszaadja”) is indokolja a Tandori-kötet fenti megfontolások mentén történő pozicionálását – Nemes Nagy poétikai örökségének hordozójaként.

If we consider the genre of lyric as a playground for the articulation of subjectivity, the paradox of the objective poetry can be resolved as one that views subjectivity – in sharp contrast to Cartesian approaches – in the mirror of objects, in the function of a machine-like other. The poetry of Ágnes Nemes Nagy, however, is much more bound up with the traumatic absence of objects marked through metonymic shifts as a condition of identification, with the places where the self and the possibility and impossibility of meaning are (dis)appeared. This self-eliminating objectivity, which carries both the crisis and desire of re-presentation as a condition of meaning, was noted in our previous research with Julia Kristeva’s notion of the abject and defined as „abjective poetry”, reflecting on the tradition of the objective poetry.
According to the point of view presented in the lecture, Ágnes Nemes Nagy’s poetic experiments find their most sensitive reader in the poetry of Dezső Tandori. An interpretation of Dezső Tandori’s paradigm-shifting volume, Cleansing of a Found Object, in the coordinate system of objectivity defined by the above concepts can shed light on the lyric-theoretical implications of Tandori’s elementary attachment to Újhold. In addition to the invocations of Lacan’s theorem of the lost object and the abjection (purifying act) of art, the motto of Cleansing of a Found Object from Attila József’s Eszmélet also justifies positioning Tandori’s volume along the above considerations – as a vehicle for the poetic legacy of Nemes Nagy.