Korábban nem voltak olyan jellegű magyar kutatások, amelyek a gyermek- illetve a kamaszkori hazugságok pedagógiai és pszichológiai összefüggéseivel foglalkoztak volna. Kutatásunk egyik célja összefoglalni, mely tudományterületek foglalkoztak a hazugság témakörével. Második cél annak feltárása, hogy nemzetközi kutatások a gyermeki hazugság vizsgálatakor mit és hogyan vizsgálnak, legfőképpen a mérőeszközökre fókuszálva. A kapott információk hozzásegítenek egy új mérőeszköz megalkotásához.  A téma azért fontos mert az igazság eltitkolása életünk egyik legtermészetesebb velejárója, szociálisan adaptív jelentőséggel bír (Bok, 1989), ám néhány ember számára rosszul alkalmazott stratégiává válik, amely végül károsítja kapcsolataikat (DePaulo & Kashy, 1998).  A hazugság egyik jellemzője, hogy mindig valamilyen érdek fűződik hozzá. Aki hazudik, az tudatosan félre akar vezetni másokat, és a valóságot meghamisító kijelentésétől valami hasznosat, az igazság kiderülése esetén semmiképpen sem élvezhető előnyt remél (Talwar & Lee, 2011). A nemzetközi vizsgálatok azonosításához az ERIC, a Web of Science, a Google Scholar, illetve a ResearchGate adatbázisában kerestem. Felhasználtam a ScienceDirect adatbázist is a szakirodalom összegyűjtéséhez, ahol az alábbi kereső kifejezéseket használtam: ’hazugság’; ’csalás’; ’megtévesztés’; ’hazugság kérdőív’. Eredményeim azt mutatják, hogy a tisztességtelenséggel, megtévesztéssel, hazugsággal és csalással kapcsolatos kutatások számos területet felölelnek, beleértve a pszichológiát (például Hegarty és Sims, 1978; Beck és Ajzen, 1991; Depaulo és mtsai, 1996; Monin és Jordan, 2009), az idegtudományt (pl. 1995, Cazzaniga, Yang, 2005; Harvey és mtsai, 2010; Uddin és mtsai, 2005; Volz és mtsai, 2015) és a filozófiát (pl. Green, 2004). A közgazdaságtanon belül egyre több irodalom talált bizonyítékot az egyéni becstelenségre, amikor a csalás nem figyelhető meg, azaz jól eltitkolható (Erat és Gneezy, 2012; Gneezy, 2005; Fischbacher és Föllmi-Heusi, 2013; Abeler et al., 2014; Bucciol és Piovesan1, 2014). A fejlődéslélektan nagy szakirodalma vizsgálta a hazugság evolúcióját egészen kisgyermekeknél (lásd Talwar és Crossman (2011)). Az életkor előrehaladtával a gyerekek akkor is megtanulnak hazudni, amikor megismerik az őszinteséget elősegítő társadalmi normákat. A hazugság a fejlődés tipikus része (Hartshorne és May, 1928; Lee, 2013; Lewis, Stanger és Sullivan, 1989). Egyes gyermekeknél, például a súlyos magatartási problémákkal küzdőknél azonban a hazugság problémássá és atipikussá válik az életkor előrehaladtával (Stouthamer-Loeber, 1986; Stouthamer-Loeber és Loeber, 1986). A hazugság fejlődésének kulcsfontosságú elemei a kulturális attitűdök és ideológiák azzal kapcsolatban, hogy mikor fogadható el vagy mikor nem elfogadható a hazugság. Az ezen a területen végzett kutatások többsége az antiszociális hazugság és más antiszociális viselkedések közötti összefüggésre összpontosított (Gervais et al., 1998, 2000; Lavoie, Wyman, Crossman és Talwar, 2018; Mugno, Malloy, Waschbusch, Pelham és Talwar, 2019; Ostrov, 2006; Ostrov és Godleski, 2010; Stouthamer-Loeber, 1986; Stouthamer-Loeber és Loeber, 1986). A magyarországi kutatások hangelemző technológia segítségével azonosítanak hazugság.típusokat.  (Kis et al, 2016), valamint Falyuna (2016) a szívességkérés elutasításának beszédaktusában megjelenő hazugságot vizsgálta. Az eddigi ismereteim szerint Magyarországon és Szerbiában, alig foglalkoztak gyermek- és kamaszkori hazugsággal, ezért hasznos lenne egy átfogóbb kérdőív kidolgozása, amely a gyermekkorban elhangzó hazugságok számos típusával foglalkozik, és amely lehetővé tenné gyermekek hazugságának mélyebb vizsgálatát pedagógiai kontextusban.
A jelen munkát Magyarország Collegium Talentum programja támogatta.
A kutatást a Szegedi Tudományegyetem Interdiszciplináris Kutatásfejlesztési és Innovációs Kiválósági Központ (IKIKK) Humán és Társadalomtudományi Klaszterének IKT és Társadalmi Kihívások Kompetenciaközpontja támogatta. A szerző a Gyermeki fejlődés nyomon követését segítő mérőeszközök fejlesztése kutatócsoport tagja.

At the time, there were no Hungarian studies that dealt with the pedagogical and psychological context of childhood and adolescent lies.  One of the aims of our research is to summarize which disciplines have dealt with the topic of lying. The second goal is to explore international research into children’s lies, what and how they investigate, focusing on measuring instruments The information we receive will lay the foundation for our further work, which will help to create a measuring tool that will examine the lying of adolescents and their pedagogical context.  The topic is important because concealing the truth is one of the most natural aspects of our lives, it has a socially adaptive meaning (Bok, 1989), but for some people it becomes a maladaptive strategy that ultimately damages their relationships (DePaulo & Kashy, 1998).  A feature of lying is that there is always some interest attached to it. He who lies knowingly seeks to mislead others, and from his statement falsifying reality he hopes for something useful, an advantage that is by no means enjoyable if the truth is revealed (Talwar & Lee,2,011). To identify international studies, I searched the ERIC, Web of Science, Google Scholar, and ResearchGate databases. I also used the ScienceDirect database to collect the literature, where I used the following search terms: ‘lie’; ‘fraud’; ‘deception’; ‘lie questionnaire’. Our results show that research on dishonesty, deception, lies, and fraud spans many areas, including psychology (such as Hegarty and Sims, 1978; Beck and Ajzen, 1991; Depaulo et al., 1996; Monin and Jordan, 2009), neuroscience (e.g., 1995, Cazzaniga). Yang, 2005; Harvey et al., 2010; Uddin et al., 2005; Volz et al., 2015) and philosophy (e.g., Green, 2004). Within economics, more and more literature has found evidence of individual dishonesty when fraud is not observed, that is, it can be well concealed (Erat and Gneezy, 2012; Gneezy, 2005; Fischbacher and Föllmi-Heusi, 2013; Abeler et al., 2014; Bucciol and Piovesan1, 2014). A large literature on developmental psychology has investigated the evolution of lies in young children (see Talwar and Crossman (2011)). With age, children also learn to lie when they learn about social norms that promote honesty. Telling a lie is a typical part of development (Hartshorne and May, 1928; Lee, 2013; Lewis, Stanger and Sullivan, 1989). However, in some children, such as those with serious behavioral problems, lying becomes problematic and atypical with age (Stouthamer-Loeber, 1986; Stouthamer-Loeber and Loeber, 1986). Key elements in the development of lying are cultural attitudes and ideologies about when lying is or is not acceptable. Most research in this area has focused on the association between antisocial lying and other antisocial behaviors (Gervais et al., 1998, 2000; Lavoie, Wyman, Crossman and Talwar, 2018; Mugno, Malloy, Waschbusch, Pelham and Talwar, 2019; Ostrov, 2006; Ostrov and Godleski, 2010; Stouthamer-Loeber, 1986; Stouthamer-Loeber and Loeber, 1986). Research is underway in Hungary that uses sound analysis tehchnology to identify types that commit lies (Kis et al, 2016), as well as lying in the speech act of refusing to ask for favors, falyuna (2016) As far as I know, in Hungary and Serbia, there has hardly been any dealing with lying in childhood and adolescence, so it would be useful to develop a more comprehensive questionnaire, which is based on the number of lies told in childhood  and which would allow for a deeper examination of children’s lies in a pedagogical context.
 
The present work was supported by Hungary Collegium Talentum program.
The research was supported by the ICT and Societal Challenges Competence Centre of the Humanities and Social Sciences Cluster of the Centre of Excellence for Interdisciplinary Research, Development and Innovation of the University of Szeged. The author are member of the New Tools and Techniques for Assessing Students Research Group.