Néhány éve nagy sajtóvisszhang mellett fogadták el a hivatalos nyelv- és íráshasználatról szóló törvény módosítását (2018), amelynek értelmében a nemzetiségi parlamenti képviselők az anyanyelvükön is felszólalhatnak a szerb parlamentben. Bár a jogalkotási folyamatot dicséret övezte, nem szabad elfelejteni azt a tényt, hogy a népképviselők ezen anyanyelvhasználati joga már hosszú idő óta a szerb jogrend része; az egykori szövetségi kisebbségvédelmi törvényben már 2002-ben garantálták. Ebből kifolyólag a 2018-as módosítás érdemi változást nemigen eredményezett.
A parlament munkája szerb nyelven zajlik, a nemzetiségi nyelvek használata inkább csak szimbolikus jelentőséggel bír: a képviselők felszólalhatnak az anyanyelvükön, de választ már csak szerb nyelven kaphatnak. Viszont éppen e jelképes funkció miatt is érdemes megvizsgálni, milyen gyakran élnek a nemzeti kisebbséghez tartozó népképviselők ezzel a nyelvi jogukkal, milyen témákban szólalnak fel az anyanyelvükön, illetve milyen feltételek mellett tudják ezt a jogukat gyakorolni. Az operatív-technikai feltételek megléte ugyanis szintén nem elhanyagolandó, ideértve a képzett fordítókat, munkajogi státuszukat és a szolgáltatásukért járó díjazás költségvetési tervezését.
A kutatás voltaképpen két részből áll: a jogi keret bemutatásából ‒ kitérve az egyértelműnek tűnő jogszabályi háttér anomáliáira, valamint az adott nyelvi jog gyakorlati megvalósulását szolgáló feltételek vizsgálatából ‒ ehhez kapcsolódóan kiegészülve az egyes nemzeti kisebbségi képviselők felszólalásainak elemzésével.
Megállapítást nyert, hogy habár európai viszonylatban is ritkán szabályozott jog a nemzetiségi képviselők anyanyelvhasználati joga a parlamentben, annak hibátlan megvalósulása Szerbiában több, mint két évtizede várat magára. És nem sok jele van, hogy ez az állapot a közeljövőben megváltozna.
 

A few years ago, the amendment to the Act on the Official Use of Languages and Scripts (2018) was adopted with great press coverage, according to which national minority MPs can also speak in their mother tongue in the Serbian parliament. Although the legislative process was praised, we must not forget the fact that this right of the MPs to use their mother tongue has been part of the Serbian legal order for a long time; it was already guaranteed in 2002 in the former Federal Minority Protection Act. Hence the 2018 amendment did not result in any substantive changes.
The work of the parliament is conducted in the Serbian language, the use of minority languages is more of a symbolic significance: representatives can speak in their mother tongue, but they can only receive answers in Serbian. However, it is precisely because of this symbolic function that it is worth examining how often representatives belonging to national minorities use this linguistic right, on what topics they speak in their mother tongue, and under what conditions they can exercise this right. The existence of operational and technical conditions is also not to be neglected, including qualified translators, their labor law status and the budget planning of remuneration for their services.
The research actually consists of two parts: the presentation of the legal framework ‒ focusing on the anomalies of the seemingly clear legislative background, and the examination of the conditions for the practical realization of the given language right ‒ supplemented in this connection with the analysis of the speeches of individual national minority representatives.
It was established that although the right of minority MPs to use their mother tongue in the parliament is rarely regulated in the European context, its flawless implementation in Serbia has been waiting for more than two decades. And there is little sign that this state will change in the near future.