https://pannonrtv.com/rovatok/tarsadalom/arany-janos-eremmel-tuntettek-ki-takacs-martat
Pannon RTV 2024.06.18
A tudományos közélet szervezésében, az egyetemi oktatásban és a magyar tudományosság előmozdításában szerzett kiemelkedő érdemeiért Arany János-éremmel tüntették ki dr. Takács Márta egyetemi tanárt, a matematikatudományok doktorát.
Dr. Takács Márta az oktatás, a tudomány és a közélet számos területén bizonyította tehetségét, odaadását. Tudományos eredményei főként a fuzzy, illetve más lágy számítási módszerek alkalmazásival kapcsolatosak.
Csányi Erzsébet, elnök, Vajdasági Magyar Akadémiai Tanács: „A Magyar Tudományos Akadémia minden évben a határon túliak díjazásáról is gondoskodik. Ezek az úgynevezett Arany János-díjak. Általában az elmúlt években sikerült vajdasági jelöltet is állítanunk. Most már az Akadémiai Tanács hagyományává vált, hogy itthon is megünnepeljük azokat, akik Budapesten átvették Freund Tamástól, az MTA elnökétől a díjat, tehát saját köreink, tudós társadalmunk keretében itthon is megünnepeljük ezt az eseményt.”
Dr. Takács Márta jelentős szerepet vállalt a vajdasági tudományos élet szervezésében, valamint fontos kapcsolattartó a szerbiai és magyarországi, valamint a Kárpát-medencei magyar érdekeltségű tudományos közösségek között. „Természetesen mint minden elismerés, amit az ember a kollégáitól kap egy ilyen hosszú életpálya után, nem mondom, hogy a végén, mert remélem még nem tartok ott, de sok-sok év után ez valóban megtisztelő. Különösen azért, mert egy olyan csapat támogatta, egy olyan bizottság, melyben a Kárpát-medence nagyon sok magyar ajkú tudósa részt vesz, nemcsak a szavazásban, hanem a munkában is. Ez a Magyar Tudományos Akadémia Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottsága, amelyik tulajdonképpen a határon túl élő magyar ajkú tudósokat, illetve az úgynevezett külső köztestületi tudósokat képviseli.”
Az elismerés ösztönző erejű az egyetemi tanár számára. Dr. Takács Márta kiemelte, a vajdasági magyar felsőoktatás és a tehetséggondozás mindig a szíve csücske lesz.
VIDEO: https://pannonrtv.com/rovatok/tarsadalom/arany-janos-eremmel-tuntettek-ki-takacs-martat?fbclid=IwZXh0bgNhZW0CMTAAAR2vdNIHnbxXdKWAfZvFN-8do0TuI1qLR_dkaR_94zcD6pTrIUsXp-vNozk_aem_ZmFrZWR1bW15MTZieXRlcw