A néprajzi kartográfia a néprajz által vizsgált jelenségek térbeli eloszlása, elterjedése alapján vonja le következtetéseit. A megállapításból nyilvánvalóvá válhat, hogy a néprajzi kartográfia eredményei – a térképlapok – elsősorban eszközként szolgálhatnak a néprajzos kezében. A leggyakrabban vaktérképen rögzített jelenségek értelmezése ettől kezdve olyan háttéradatok birtoklásától függ, melyeket a térkép maga is tartalmazhat (segédtérképek formájában, esetleg a gyűjtés során, azzal egyidőben végzett adatrögzítés más kérdések feltevésével és az erre adott válaszok rögzítésével). Az elemzés sikere ettől kezdve elsősorban az elemző rátermettségének függvénye.
A néprajzi térképezés adatai az elmondottak mellett mint statisztikai adatok, egyszersmind statisztikai adatsorok is elemezhetőek. Kétségtelen tény, hogy az elemzésnek mindig lesz kimutatható eredménye és mindig lehetséges olyan eredő térkép kialakítása, mellyel elégedett lehet a szemlélő. Kulcskérdés lehet az elemzés módszerének megválasztása, egyszersmind a látottak elfogadása vagy elutasítása, más szavakkal: önigazolásra, a korábbi ismeretek megerősítésére használjuk-e a térképeket, vagy pedig az újabb összefüggések megfogalmazását tekintjük feladatunknak?
A beszámoló összegzi az eddigi számítógépes etnokartográfiai elemzéseket, azok módszereit, a kiválasztott módszerek erősségeit és gyengeségeit: a Német Néprajzi Atlasz, a Magyar Néprajzi Atlasz számítógépes elemzésének tanulságai mellett a Vajdasági Magyarok Néprajzi Atlasza tölti be a „kísérleti nyúl“ szerepét.