POSZTHUMÁN ÁLLATMESÉK
Szerző: Samu János, rendkívüli egyetemi tanár (dnsamu@gmail.com)
Intézmény: Újvidéki Egyetem, Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar, Magyar Nyelv, Irodalom és Kommunikáció Tanszék, Szabadka
A liberális humanizmus ideológiája emberképének, továbbá a poszthumanista (inter)diszkurzív tér (“Human-Animal Studies”, “Critical Animal Studies”, “Animality Studies” etc.) gyakran kimutatható latens antropocentrizmusának elemzése és kritikája során Barnaby McLaughlin számba veszi az „állat”, a „társfajok” jelentőségét a posztapokaliptikus (amerikai) irodalomban is. A világvégét követő állapot ábrázolása tekintetében a disztópikus narratívák vagy a tolakodó liberális humanista szemlélet projektje szerint szerveződnek, vagy a poszthumán képzelet irányát követik a valamelyest általánosító, de elsősorban a perspektívát hangsúlyozni kívánó gondolatmenetben. Az előbbi következetesen kidolgozott jelentős példája Cormac McCarthy Útonja, az abban röviden megjelenő (illetve látványosan hiányzó) kutya pozíciója volna, míg utóbbira/tól, a spektrum túloldalán, Harlan Ellison klasszikusa, A fiú és a kutyája lesz/lehet torz ellenpont, elrugaszkodás.
Előadásomban a „társfajok” (companion species) problémakörének jelentőségét kiemelve amellett érvelnék, hogy 1. McCarthy szövegét a zsánerkarakterizációból az életmű célzott (A gyümölcskertész, határvidék trilógia) darabjai közé visszakontextualizálva az antropomorfizációs tendenciák gyanúja halványodik, továbbá, hogy 2. Ellison története alternatíva helyett szemléletében inkább rokonszöveg.
Kulcsszavak: antropocentrizmus, társfaj, poszthumanizmus